Pletykák

Ellenem könnyű! Harmadéve már? Tizedik éve? Óh, emberi táj, be ürűlsz, be fogysz! Ami jó akadt, csak délibáb volt mind, csak pillanat, régen is csak az; s most oly szörnyü, oly álmodhatatlan borzadály s nyomor benned minden évem, órám, napom, hogy csak itt élek, belül magamon. Nyelvét ölti rám egy utcagyerek? Szúrom ki, századszor, a szememet! Szitok dörög, vagy fúj fogak között? Kést a fülembe, megsiketülök! Mondom: könnyű! S még könnyebb is lehet, messze vagyok, még messzebb is leszek: magam pusztítom, irtom magamat, magam ütöm le minden tagomat, magam ölöm meg bent a Kintet, és csak a szívem, az iszonyú nehéz.