Társaság

Nem értelek, másom őre, tükör. Sok-sok évem hiába tette föl rég is a kérdést: rab hűség vagy-e vagy a közöny üres becsülete; ma azonban, ma… Amiket mutatsz, amiken őrjöngsz, vagy talán mulatsz, lázálmok a képeid? Bejövök, te meg kiléptetsz. Katonák között vánszorgok, látom, az országuton, de benned szárnyas motorcsónakom hasítja – mit? – az ég arany tavát. S már beszélsz is, te, szerszám! „Tűzön át”, mondom én, te meg: „Esik, havazik!” s ha emelem két kezem ujjait, „Tizenegy!”, vágod ki, és tanukat hozol rá… – Mit? Nem tükör? Hát mi vagy? Úgy? Már nem gép? Ah! Mint az emberek! S neved? – Társaság? – Akkor értelek.