Adria

Először a szem, aztán a kezem csókolt, aztán minden érzékemen elömlöttél, hullám hullám körűl, aztán gyönyör és táj összevegyűlt, és táj és ember: egymás partjain ringtunk, hevertünk, s mi voltunk a szín a nyári réten, a pipacs, s a nap, s láttuk, a lepkék bennünk párzanak, s felhő voltunk s kék-arany végtelen, és már nem tudtam, hogy mi van velem: a mondhatatlan zsúfolta a szám, de összevissza dadogtam csupán, hogy édes, és hogy iszonyú zene, és szárnyak, és isten árama, te, aztán kiégtek a tudott szavak: villámok kettős deltája szakadt lelkünkbe, és elmerített a fény, érzékeink káprázó tengerén.