Fény, fény, fény

Lázadás lettem, égiháború, tűzvész; nem szelid sugárkoszorú; fény, fény, fény, szárny, rakéták, zűrzavar! Villám-agancsait a Zivatar büszkén hordozta előttem, hiszen heroldom volt, apám és istenem; de nem tudtam kótázni a szavát, vagy csak néha. Már nem fogott a gát, a babitsi, és erőm parttalan áradt, hígult. Új formák mágnesét akartam; s törni a régiekét (nem lévén uruk); s új izlést, s olyan új logikát, mely, mint egy zenekar, saját magának is belerivall a dallamába: vágyak s mámorok viharát zengtem Wagner álmodott lelkével, ifjú, káprázó titán, dörgő dobokkal és lángtrombitán.