Sárga liliom

Mi bánt? Mi? A sors! – Ne nevess ki! – A sárga liliomnál, a pocsolya partján álltunk, – emlékszel? – süppeteg nádon, tőzegen imbolyogva, meg ölelve egymást és csókolva (te félve, hogy látnak, én boldog fene- bánja-kedvben). A kékbőrű vizet néztük; s már nyúltam, letörni, neked, tündérkém, az új tündért, amikor észrevettem, hogy egész hangyaboly szorong rajta: az áradt Balaton felett, mint egy zöld-sárga árbocon, ott rekedtek: az illat és a méz csalta csapdába őket, a munka és kötelességtudás: vagy ötvenen őrjöngtek a kis, nyurga szigeten, rabok, veszendők… Lám! – gondoltam, és szívem elszorult. – Ennyi az egész.