Hivatal

A hivatalom elkeseritett, s meggyűlöltem, bár nem személyileg, a gazdáimat. A növő család öröknek sejttette a rabigát, s én borzongtam a kulik életén: „Minden évből csak négy hét az enyém, már csak négy, a szabadság négy hete!” S: „Börtön a Föld; s annak is folyton e kis zugában lapúljak?” Nyíltak a határok és trópusi árama csapott meg a világnak. „El, el, el!” Mentem volna, s maradtam: „Veszni kell Budapest únt, megútált kövein?” Könyvek s nők lettek a gyönyöreim, hús-virágok, virág-gondolatok: álom és vágy dzsungele villogott bennük, a vágyott s vesztett messzeség… S, éhes rabnak, semmi se volt elég!