Tihany

Fejedet ölem, csókunk a Bakony, rejtettük egymást, gyönyör s fájdalom. Én? Hogy nem látok a szívedbe. Te? Azt, hogy már nem gondolsz valamire. Bolond éj jött; őr hold, sötét Bakony; s másnap Tihany és boldog Balaton. Tihany igaz szeretőknek való. Égbe ölelt kék karjával a tó, s jártuk a vetést, szedtünk pipacsot, sirály suhant, a tündér álmodott, s hogy már elnémult az éji tücsök, szemedben még hét csillag tündökölt… S ma is… Mért vagy hát megint szomorú? Nem boldog így ez a túlboldog fiú! Új alkony gyúl… Sírsz? S ne tudnád, miért? Nézd: sellő úszik a könnyeidért! Hogy csókolsz! Vége? Vagy talán szeretsz? Még a boldogság is rettenetes.