Vissza, és mégis

A menny kizárt. Vissza a földre. Le. Lépcsőház, utca. Vége! Fekete nyugalom szállt meg. Nem közöl: marad az egyetem. Hány óra? Vége! Hat? Már hat? Mentem a menzára. De hisz ötkor ültünk le! Hang mozdúlt. Hogy is, hogy volt? Mintha száz éve! Nem közöl, ő mondta, s ime, a mennyei kör pokolkört zárt! Mégis, hogy volt tovább? Még négy év, és mint a többi diák, tanár leszek. Hang megint. No, de ha… Bátyuska várt, Tauszkiék, Erika, csajkák csörögtek. S ekkor, az övé: „Akkor hát szerdán, nálam, öt felé,” a hang tisztán átcsendűlt agyamon. „Voltál nála?” Pontosan, józanon beszámoltam. Bátyuska kacagott: „Harasó! Hölgyek, Lőrinc befutott!”