Megtiszteltetés

Időnkint – soká – megtiszteltetés volt így is, hogy Pesten lehetek, és hogy befogadnak; hogy láthatom a Lánchídról, a Várhegyről a Duna két partját, a fény-Babylont; amott a Citadellát… Este a hajók úgy ragyogtak a vízen, mint maga a kettőzött Ezeregyéjszaka, s a tény, hogy vannak, s a szó, hogy „kajüt,” megrészegített: mintha mindenütt lettem volna már (csak mert lehetek!), szigetek, pálmák, távol tengerek úsztak körém: ím, felnőtt voltam, és ez az óriás rangemelkedés a világot, végre, s most igazán, elém nyitotta… s mintha citerám lett volna, zengtek szélvész-álmaim az Erzsébet-híd acélhúrjain!