Széthullott világ

Rút volt, pokol, Kettő az Egy Világ. Én meg ő: harctér. Ellenség s barát. Égen és földön összetört a rend. A Nap hajnalban most is megjelent, mennyei őrült, robotos balek, és dolgozott, mert mást nem tehetett, de énhozzám már alig volt köze. Öt emelet mélységben, fekete lichthófra nyilt a szobám; s ablaka, csak tenyérnyi, az se volt… Ennyi a jussom? Mit nem még?! Amit kikaparsz a szemétdomb jövőből!… Csak a dac tartotta bennem a lelket, meg a vers és a nők reménye-iszonya, a nők az utcán, a mozik előtt, az egyetemen, a vers és a nők: őket csodálva, bennük, rajtuk át, szép volt, Isten volt, Egy Volt a Világ.