Kövek és látomások

Házak, házak. Paloták. Esti fény. Mégiscsak messziről jöhettem én. Házak, paloták, palotasorok, de szépek, de kevélyek voltatok! Házak, paloták, kövek, ti kövek, csak nem akart megnyilni szívetek. Házak megint, paloták, éji fény. Sokat hányódott még a jövevény. Házak, paloták, palotasorok, mint kőhegylánc, olyanok voltatok. Kőhegyláncokban kevély kőszivek, be mást vártam valaha tőletek! Házak, paloták, rőt hajnali fény. Napba nézett a fáradt jövevény, s házak, paloták, palotasorok, láng villant akkor, szörny jel rajtatok: romokat láttam, sujtó tüzeket, tornyaitokon az ítéletet!