Gyász-zene

Legnagyobb szomorúság, csak a te mérgeid üdítettek. Gyász-zene, saját kínodba némuló, veled szállt csak gyötört szívemre enyhület, tragédiák, külső feketeség, csak ti födtétek el a magamét, csak te, csak ti, – valami Végzetet akarhattam, azt hiszem, veletek rettenteni, észretéríteni, megbélyegezni, talán Őt, aki (bár létét is tagadtam) szüntelen játszott, iszonyú partner, ellenem: így vitt pokolba minden égi út, így lettem én is egyre iszonyúbb: csak sírni volt lelkemnek ereje s a cselekvést rágalmaztam vele, így büntetve saját eszeveszett gyöngeségemet s – tán – önzésemet.