Semmi és Soha

Be más lélek volnék ma, ha, amit annyiszor megálmodtam, fényeit benned is gyujtva átcsap elbüvölt testünkön az a láng, mely a gyönyört, megosztva, csak növeli! Át, igen, és akkor! Ha rögtön a végtelen békét adja, vágy, lelkifurdalás, sőt semmi helyett a teljes varázst adja a boldog első szerelem!… Tavasz üdve, valóság: szüntelen azt siratom!… S te, te csak alkalom lettél a veszteségre: én tudom talán a legkevésbé, ki-mi vagy: káprázatom voltál csak, s mialatt szőttelek, el is eresztettelek: te akartad így, s így lett a neved s ami lehettél volna valaha, így lett lassan mind Semmi és Soha