Csakhogy jutalmul

Akkor ijedtem meg csak igazán! Tündérálom lett, bármi rakta rám addig a bilincseit; mert ez, ez, ez a robot, ez a rettenetes, – éreztem – ez a vég. Mint számüzött esengtem vissza, és könnyek között, könyveimhez, az osztályba, haza, de legfőképen Dienes Kata szobájába. Aztán, átkozva, hogy itt csak egy segít, az, hogyha tudok, tanúlni kezdtem… S kínod segitett, kényszer-dac, te, te kétségbeesett: lebírtál börtönt, poklot, ördögöt s rangelsőként végezted hatvanöt önkéntes közt a tiszti iskolát, csakhogy jutalmul tíz perccel tovább láthasd naponta még, akit szeretsz, Szabó Lőrinc hadapród tizedes!