Kalypszó

Kalypszó istennő volt. „Rejtelek!”, „Titkollak!”, súgta, és ez lehetett, ez az igéret a nevében a legfőbb varázs: a Szerelem maga vállalt, s biztatott, hogy nem árul el. Egybe is kötöttem mindenkivel, aki nő volt, szép s ismeretlen. Óh, hány sugár szőtt, s hányat te, ragyogó káprázatom! Ha a Nemzetiben új csillag tűnt fel, dobbant a szivem: mint te, az is csak név volt, puszta név, de, hogy nem láttam, a tény épp elég ürügy eggyé-álmodni teveled, hiszen téged sem ismerhettelek, mégis szerettél… Kalypszó, Titok, óh, szűntelen játék, te, álmodott, ma is te vagy a szövetségesem: szégyelek élni… Rejts el, Rejtelem!