Elmulasztott Ébredés

Bujj, bujj, zöld ág!… Csak sóvárogtam… A játék komoly volt: rácsa, kapuja csillant, nyílt, aztán valahogy megint eltűnt mindig a tüskelabirint mögött a boldog Kert, az Édené, ahová, jövőm kincsei közé, úgy vágytam legalább belesni már… Bujj, bujj, zöld ág!… – dudoltam, – aki vár, ami ott vár, az arany alma, a tündér s többi áhított csoda ébredjen végre és ébresszen: óh, túlhosszú álom, mutasd a való gyönyörét, Csipkerózsát!… Oly közel volt a titok, hogy nem hihettem el: oly közel a Kert, hogy boldogtalan kételyem maga zárta csak utam… Bujj, bujj, zöld ág, nyisd, rózsám, váradat! – Fent volt, s vártam, hogy keljen a Nap!