A Régi játék

Régi játékom volt ez. Mint gyerek, éreztem már, hogy minden lehetek, ha akarom. De most akarni se kellett: a perc unott véletlene éppúgy rávett, mint a kíváncsiság, a félelem deleje, vagy a vágy, vagy a nyíló, repeső képzelet, hogy a másik, hogy a kettő legyek, én meg a tárgyak, én meg az, ami foglalkoztatott. Tavasz rügyei bujtak az ágból? –: már bodorodott zöld húsomból a bimbó! És ahogy tetszett néha, mily tárház tündököl bennem, mily élet, mily zsúfolt tükör, sokszor úgy féltem, hogy nekem talán nincs is egyéniségem! Tétován néztem szét: színház vagyok, tarkaság, de nem üres-e nélküled, Világ?