A Nagyerdőn

A Nagyerdőn, hol most a klinikák, a rejtekeim álltak, dús akác- cserjék, irtások utóda: oda húzódtam. Rút, kopasz táj volt, csupa tönk s tövis, napvert s úttalan; de ha átvergődtem vállmagas sűrüjén, homoktisztás várt bent, a közepén, meg egy belűlről lugassá nyesett, terebély bokor: zöld árnyként esett át lombján a fény. Ott, félmeztelen, sokszor hevertem, könyvön, verseken, jövőn tünődve, őserdőn, bolond istennőkön, elnézve, hogy bolyong lábam ujján a hangya, s hogy lebeg, agancsával égnek, a tölgyesebb erdőrész felé a szarvasbogár, – s nem szűntem örvendezni magamon, hogy ami tetszik, azzá változom.