A kerítő csatái

Mindig újra kezdődött a csata. „Félsz?” „Nem!” „Dehogynem: csak szégyelled a gyengeségedet!” – Óh, a hiuság! – Előbb őt vette cinkosúl a vágy, a kisértés, vele bátoritott, majd, beletörve, hogy gyáva vagyok, a vallomással mintegy pajzsomat szedte le rólam: „Légy hát, aki vagy, s amit bátran nem, tedd, mint gyáva, tedd nyugodtan, hisz nem tilt a szégyened!”… Érted ezt, Lelkem? – Ma már érted! – És emlékszel még, mennyi új szenvedés, hány év, mily hosszú előkészület vállaltatta csak gyönyöreidet, a testünkéit? Pedig az is a te szolgád volt: a Kerítő maga szintén te voltál, te, legfőbb titok: ami csak vagyok, általad vagyok!