„Mi vagyok én?”

Pfuj, nevetség! – folytattam iszonyú dühben, szégyenben. – A ti nyomorú éneketekkel kábítsam magam? lantotokkal, mitekkel? Komolyan hihették bármily vezéreitek, hogy érdekel a hízelgésetek, sőt, hogy elvárom, én parancsolom, s kegyemet is úgy adom, nem adom, ahogy ti hálálkodtok? Micsoda szemtelenség, mily sértő babona azt hinni, hogy aki mindent alkotott, az Örök Szellem tiáltalatok magát kívánja tömjénezni?! Mi volnék én, ha ez igaz lenne, ti, porszemnél is porszemebb porszemek, ti, perc bolhái, vakság s őrület: mi vagyok én? Felelj, bősz butaság: tieteknél is szörnyűbb hiuság?