Ragyogás

Ellenben láttam olyan ragyogást, olyan fényt benne, annyi ráfogást, annyi rajongó képet és hitet sűrítettem bele, oly telitett lélekkel visszhangoztam, annyira magam fölé emeltem már, hogy a valóság eltűnt s mi csillagközi távokban éltünk egymástól: aki látta volna – vagy látta – hogy megyünk együtt ki az erdőre, hogy ülünk a szobájában, az Antigonét fordítva vagy Freudon vitázva, még azt se tudhatta egész biztosan, hogy az a csúnya fiú komolyan rajong-e, fáj-e: kisebb őrület gyártotta egykor az isteneket: ő szentség lett, testetlen ragyogás, én meg egyetlen, titkolt vacogás.