Ezeregyéj

Hogy bármi voltál légyen, annyi se kellett, hogy legyél: a hit gyönyöre maga építi, amit ostromol. S oly laza a lélek szövete, oly vékony réteg az érző pillanat, s ami – valóság? – rajta áthalad, olyan kétes, és a jelen mögött, – vagy előtte – olyan nagy az örök, oly tengersok a többi, az, amit a szellem őríz és elevenít, rajtad s máson, perc és anyag felett, olyan úr az emlék s a képzelet, hogy érzékeid eseményei, a testi mámor tűnő tényei mellette mind csak koldús unalom: Ezeregyéj forog át agyadon úgy húnynak-gyúlnak a csillagai, ahogy téged álmodik valaki.