Az Egy arcai

Vagy nem is voltál? S most is magamat szólongatom csak?… Téged láttalak ki az égből, téged rá a világ gyermekeire, szemed sugarát – a magamét! – s mennyei burkodat földiekre, hogy mutathassanak, örök képet, sok múló tünemény: palánk mellett, tyúkketrec tetején nyestem a nyárfát, téged vártalak, s meg is hozott a karcsú lányalak, akit oly vágyva kísért a szemem; éjszaka egy kerti ablak alatt lestelek, víg özvegyet, fürdeni; s minden sarkon megvillant isteni mosolyod mása, fénylő Rejtelem: ellobogott benned a bűntudat és megtisztúlt a szégyen… Jelenés, akkor is vagy, ha százszor tévedés!