164.

A súgó

Mégse voltam elvont, élettelen,
csak míg tűnődtem. Olyan elveken
törtem tapasztalatlan fejemet,
amelyek mindenütt érvényesek
és mindenkor: Föltétlen Igazat
szerettem volna; tétel s cáfolat
egyszerre és egyformán érdekelt;
de ha, sokszor, már kétségbeesett
bennem az ész, hát megráztam magam
és tettem, vakon, indulatosan,
amit a test, az ösztönöm sugott.
Így zötykölte együvé valahogy
a jövőt bennem érzés és tudat:
emésztettem olvasmányaimat,
ittam a tüzet, ettem a vizet,
tükröztem ezer ellentétemet,
s lettem, ha nem is következetes,
de hajlékony, s végül természetes.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]