Zökkenők

Mindez persze sok-sok esztendeig eltartott; így volt évtizedekig és így van ma is, ez a gyors varázs – és a még gyorsabb visszakapcsolás – s épp ezért még ma is érezhető a beszédemben egy-egy zökkenő: folyton szinte szétrobban a fejem s úgy rakom össze, mesterségesen, a részeit: rá-rácsodálkozom valamire és elszórakozom – s visszaérkezem: hol is hagytam el? (…Volt már, hogy, kész verset olvasva fel, díszben, mondjuk, az Akadémián, egyszer csak észrevettem: szól a szám, de a szöveggel párhuzamosan egész másutt jár kalandor agyam: elrémültem: Úristen, mi lesz itt?! – Nem lett baj… Bennem sok ember lakik!)