Az új bűvölet

Éj s villámok! vakság és robbanás! Félelmesen, s mintha realitás lett volna, tört rám az új bűvölet, a baudelaire-i. Átszelleműlt eget hozott, poklokat s édes balzsamot, s bár művi remeklése is fogott, főképp az ébredő erotikum újjongta körűl: a már szomorún megismert s vonzó-ijesztő gyönyör. Nagyrészt képzelet tehát! Semmiről, ami romlás, nem volt, nem lehetett még tudásom, de máris rettegett a lelkem: mi sujt, milyen büntetés – s mi jogon?! – hogy ami oly édes és oly gyönyörű, azt kívánni merem? S itt hatott a nagy példa: szertelen pózokba vitt a vállalt bűntudat: Sátánná koronáztam magamat.