Varázstükör

Szóval: rákaptam a könyvekre. Hogy vezessen, nem volt senkim. Izgatott agyam azonnal oly mohó-modern lett, hogy a multja, Dickens, Jókai, Verne csak úntatta. Ady, noha előbb csak nevettem, már tetszett, s a Nyugat, a kritizáló, feszítő erők, a túlnyers és a túlfínom szavak, a meglepő egyéniségek, a nagy hit, legyen bár dekadencia, minden, ami különös és nehéz, előbb a tárgy, majd a kifejezés rangja s a szélsőségek: mint aki ocsúdik végre, s eszmél, azt hiszi, pedig csak új álomba szédül át: úgy repültem, káprázva, mind tovább vagy – csak körben? – a vágyva üldözött valóság varázstükrei között.