Tiszaújlak

Néha bementünk Újlakra, a kis mezővárosba. Ott már vonat is volt, s állomás, aszfalt és üzletek. Gyalog mentünk, vagy, hogyha szekeret kaptunk, Bökénynek, a vashídon át. Révészek és komp szelte a Tiszát; a becsi part még Szatmár volt, s az, a másik, az északi, már Ugocsa; s ahogy lebegtünk az áradt vizen, szálfák úsztak mellettünk sebesen, szétrombolt tutajok; de épek is. Ha szekér vitt, én voltam a kocsis. És Újlakon? Hogy mi a búzaár. Hol van jó fazék, a pap tudta már. Lámpabél? Megvan. S mi is még, mi kell? Tanító úrnak cigarettahüvely. Vásár, cigányok. Aztán gyí, haza! S tutajosokkal álmodtam éjszaka.