Halál

A halál sokáig csak baleset volt előttem. Undor és rémület akkor fogott el először, mikor egy félignyúzott szép sárgarigót – nem értünk rá kitömni – délután ott hagytam Sándor bácsi asztalán, a kőlapon az eperfa alatt. A felhasított aranymadarat másnap vettem csak elő: már lila volt a húsa, büdös, és tele a legyek köpetével, álcáival: fehérgyűrűs, kövér és puha raj nyüzsgött benne, vonagló vonalak, lábatlan nyüvek, pondrók, fonalak, ötven, száz szörny, a tegnapi madár örökösei – Óh, mocsok halál s mocsok élet, be rossz látni, mi vagy: a mindenséget s benne magamat!