Halálfejes lepke

Egy este gyönyörű, félelmetes pillangót fogtunk, halálfejeset. A méz csalta be az ablakon át, a méz szaga meg a lámpavilág. Mint élő motor, zúgott a riadt, vaskos, kis szörnyeteg, bútort, falat csapdosva, verve; féltünk tőle, ő még jobban tőlünk; s mikor remegő szárnyaival egy sarokban megült s nyilván sérült is volt, vagy kimerült, seprűvel leütöttük. Koponya sárgállt fekete torán, ahogy a könyvben tanultam; s emlékszem, ahogy megfogtam, a szőrös test vinnyogott, karmolt, szúrt! Akkora, mondta a pap, mint egy kolibri. Egész este csak lepkékről volt szó. Nyár volt, kora nyár. Kint tücsökdaltól zengett a határ.