Harang-játék

S ahogy távolodott s alázuhant a nagy érc-test, ahogy nyelv és harang egymásba csapott, lengett s visszajött s felém fordulva, két mozgás között egy-egy pillanatra megint megállt, félkezemmel, s remegve, hogy leránt, időnkint megfogtam az izgatott acélkör szélét. Villanyként futott hónaljamig a zengő reszketés, s oly érdekes volt, oly vad, oly merész ez a játék, úgy szórakoztatott, hogy felejtettem mindent… Bumm! – csapott a kezem mellé az istennyila, a roppant vas-nyelv, csoda, hogy nem a négy ujjamra… Sápadtan, reszketeg nyujtottam Lajinak a kötelet, – s örvendve, hogy nyomorék nem vagyok, soká kerültem tornyot, templomot.