A becsi toronyban

Megint a becsi torony. Széditett s vonzott lenézni. Gerendák felett a két harang állt, nyitott érc-torok, s mázsás nyelvét lógatva hallgatott. De hogy táncolt, újjongva, zengve, ha Kondor Laji, a harangozó fia, meg én, húztuk nagy köteleiket! Azt hittem, a dobhártyám megreped, úgy bömbölt a születő, szörnyü hang, tőlem-felém úgy járt a két harang, s olyanokat dörrent az oldalán a nyelv, a két lüktető buzogány: a porzó állvány, vas, gerenda, kő, minden rezgett és rengett, rémitő! A nagy lustább, a kicsi fürge volt, szavuk csakugyan eget ostromolt, hívott, üzent, összhang és borzalom – szinte szétrobbant tőlük a torony.