Romantika

Aus alten Märchen tündér hókeze intett felém, a Der, Die, Das erdeje lassan hullatta tüskéit, s a halk nyár zsongásában mind messzebbre csalt kis szótárammal s nagy szivemmel a Buch der Lieder meg a romantika: arany alkonyban száz édes virág, száz édes arc gyujtotta mosolyát, kék szikra csengett rügyön, levelen, Ganges-part tárult, álom, szerelem, vizesés zuhant a lábam elé (s tükörképe a tóban fölfelé), s árnyak táncoltak elő – honnan? – a föld alól, csontváz foszforvigyora mutatott éji temetők felé – s bár vers mondta csak, mi a Liebesweh, ismerősöm lett minden végtelen… Csak egy nem, egy nem: a saját szivem.