Fürj

A kollégium négyszög udvarán ősszel, tízpercben, mikor valahány diák, mind kint lebzsel, hancúrozik, egy fürj szállt le, elhagyva társait, egy fürj, tört szárnnyal, s ahogy menekűlt, száz közül az én kezembe kerűlt. Hazavittem. Óriás ketrecet szereztem neki, jó kényelmeset, lugast építve s tücsköt-bogarat rakva bele, pondrót és magvakat, homokot, fürdőt. Mint a lelkemet, gyógyítottam szegénykét. Szelidebb lett lassankint, és már ülve maradt, ha símogattam. De jött a tavasz, s ő újra vad lett, s lett végűl kopasz: minduntalan a drótrácsnak rohant; s egy nap szétzúzta rajta a fejét… Most is látom szomorú gyöngyszemét.