A jövő lidércei

De ez még messze volt, ez az idő. Szemeimben egyre szebb lett a nő. – Ők fínomabbak – mondta valaki – sok évezred nemesítette ki ízlésüket, bőrüket, húsukat. – Hát persze! – bólintottam; s hallgatag lelkem lányokkal zendűlt, akiket ismertem, s újak, ismeretlenek jöttek hozzájuk, karcsúk, nemesek, szőkék, feketék, barnák, vörösek, földöntúliak és álmodozók, tündérek, mese-illusztrációk, s egy perc alatt újabb századokat fínomultak, már olyan fínomak voltak bennem, hogy az irtózatos: eltünt belőlük minden, ami rossz, de minden más is, ami emberi: lobogtak a jövő lidércei.