Hősök, őrültek?

Őrültek ezek? Töprengő agyam zúgott, bűvölten, gyáván, lázasan. Együtt?… És össze?… Miért? Mért teszi, mért tenné bárki, ami rossz neki? Vagy a rossz nem rossz?… S tényleg, többnyire vidámak voltak, mint az a vak zene, a vendégek… Mi ebből az igaz? Időnkint már gyanakodtam, hogy az egész világ hazudik, s valahogy nem bűn a bűn, nem titok a titok, csak azzá teszik, csak kinevezik ilyenné-olyanná a dolgokat… A korzón is láttam „a lányokat”: egész rendesek voltak. Némelyik furcsán mosolygott – nem tudom, hogyan, – s én elszégyeltem előtte magam s úgy néztem rá, mint hősre, aki mer dacolni ég s föld törvényeivel.