Rossz lányok

Rossz fiúk után a rossz lányokat ismertem meg. Csak a tanyájukat s a hírüket. De elég volt az is. Mint szégyen, gyász vagy lángoló tövis, úgy fájt a létük. Minden éjszaka piros függönnyel, pokol ablaka, világítottak. Egy szomszéd diák a házukban agyonlőtte magát, s rendőrség szállt ki. Istállószagú s félig, mint a romlott tej, savanyú volt a környékük. „Parancsnokuk a vak mester s a fekete zongora” – mesélték fiúk, a nagyobbak – „és ha az rákezdi, előbb az egész szalon, együtt, részegen…”, – valamit mondtak még – „…azután összeteszik…” – a többit már csak súgták. – Rémület és undor rázott: őrültek ezek?