A messzi front

Mindenfelé katonák, szekerek. Virágágy, pázsit? Rögtön vége lett szép kertünknek a Rákóczi uton (mert már ott laktunk). A sokadalom gyűlt s ment; napokig; s mindig újra; víg fiatalság, s öreg bajtársaik üldögéltek, hevertek mindenütt, már beöltözve és a fegyverük zsírozva, tisztogatva: látom, ott ténfergek köztük: a szívem dobog, s nem értek semmit… Aztán, mikor a had elvonult, s lett, mégis, iskola, tágúlt a torkon a vad szoritás, s remény is enyhítette, s megszokás: a messzi front haza-haza-ütött villámaival, de itt nap sütött s élet zsendűlt, – bizony, éveken át csak tudtuk a háború iszonyát.