Mihály bácsi

Vakációtájt, évről-évre, már régóta, s szinte mint biztos szabály, jött a meghívás Mihály bácsihoz, Tiszabecsre. Ez a sáros-poros nagy falu s a városi Debrecen volt hosszú esztendőkig életem kettős kerete. S ahogy nézem, úgy szépűl ma a sok régi becsi út, úgy gazdagodik: mindig ugyanazt hozza, a tornyot, kertet, a paraszt virágokat, a hűs parókiát, időt, amely tulajdonképp megállt, egy nyolc-tíz rokon részből összetolt furcsa évet, melynek csak nyara volt, nyara! – hisz most ébredek rá, igen: Becsnek én egy telét sem ismerem, se őszét, tavaszát!… – Óh béke! Nyár… Károg a rím: mindennek vége már!