Fiume

„Fiume”, mondta apám, „Fiume! Jövőre megnézzük!”… Bűvös zene indult értem: ott vár a Parttalan, ott, ott kezdődik ami nincs, de van, ott a tenger, a Létező Csoda, a Végtelenség, mely eddig csak a nemlétező számokba fért bele… S jött az új nyár, s nem jött el Fiume. „Majd, jövőre!” S megint: „Jövőre!” A vágy és a remény makacs vigasza sokszor törölte könnyem… Fiume, óh, Fiume, te, csalódás neve: négy őszön, télen és tavaszon át mindig ígérted az örök csodát s mindig becsaptál! Egyszer már szabad- jegy alakban kezemmel fogtalak, s mégse lett a nagy útból semmi se… Megútáltam a neved, Fiume!