Víziborjú

A pocsolyákban – úgy hívtuk: „tavak” – mint lassú pontok vagy gyors fény-nyilak, ezernyi élet nyüzsgött, villogott. Nézegettem a szikrás homokot a fenekén: fínom szemcséiben – kagyló, csiga és bogár – mi milyen barázdát, nyomot húz… Majd üveget vittem ki, s egész házunk tele lett a vizek kisebb-nagyobb szörnyeivel. Nagy vadászterület volt ez a hely; hát még mikor rájöttünk, hogy a tó lakói közt gőte is fogható! Tucatjával szedtem össze a kis, párduchasú, tarajos krokodilt, s hordtam haza. „A vödörből ilyet nyelt éjjel egy nő!… S ilyen hasa lett!… Víziborjú!…” mondta egy vasutas. Én úgy véltem, ez már mégsem igaz.