Anyám felé

Szomszédok, lárma… Volt veszekedés (különösen, ha elfogyott a pénz), volt minálunk is. Ha sírt anyuka, én mindig vele: az ő tétova lelkéből kiláttam a bánatot (apáméból csak a gyors haragot) és mert az anyám, mint én, gyenge volt, részvétem mindig őfelé hajolt. De voltak mások, szelíd asszonyok, hozzám s egymáshoz mint az angyalok, akik otthon csak sírtak, s vak-süket dühbe hozták mégis a férjüket. A pék-nénit megkéselte a pék: borzasztó volt! Teréz néni nevét, hogy elváltak, Mihály bácsi, aki pap volt s jó ember, sose mondta ki, csak úgy, hogy – rémes – hogy: a vipera!… Félve néztem sorsuk titkaiba.