A fennkölt fajzat

Ez tehát még nem volt irodalom s mulatságnak se valami nagyon elsőrangú. Ház s osztály könyvei: segítettek az időt tölteni – s bár faltam mindent (néha: mint a port), nem is néztem a szakácsát (ha volt!): a mű címét, nem szerzője nevét figyeltem; s az izgalmas volt a szép. Amit felnőttek ajánlgattak, az rögtön gyanús lett, túlnemes-magas; mint a költők! –: azokat valami szellem röpíti, mondták, isteni, s én, sóhajtva, hogy csak ember vagyok, békén hagytam a fennkölt fajzatot, noha nagy tisztelettel. Semmi még nem csillant lélek és egyéniség művészből felém: majdnem névtelen volt az író, s egész személytelen.