Gimnáziumban

Új iskola várt, újabb félelem. „Ne a gimnáziumba!” – végtelen rimánkodtam apámnak, ne oda irasson, elég a polgári! A könnyem csakúgy folyt… De a kutya, hogy vízbe dobták, hát mégiscsak uszott: józan ésszel, vagy csak véletlenűl, de ment minden; úgylátszik, rendkivűl hasznos volt az elemi szigora… S épp a latin lett kedvenc tárgyam, a régi, nagy Rém: a teljes anyagot előre a fejembe verte, hogy amit egy éve a bátyám, Zoli, tanult, énvelem kérdeztette ki: s hogy így az amo, amas rám ragadt, a nem is sejtett, kész tudás miatt, amely most persze hamar kiderűlt, mindjárt egy kis becsület vett körűl.