93.

Gimnáziumban

Új iskola várt, újabb félelem.
„Ne a gimnáziumba!” – végtelen
rimánkodtam apámnak, ne oda
irasson, elég a polgári! A
könnyem csakúgy folyt… De a kutya, hogy
vízbe dobták, hát mégiscsak uszott:
józan ésszel, vagy csak véletlenűl,
de ment minden; úgylátszik, rendkivűl
hasznos volt az elemi szigora…
S épp a latin lett kedvenc tárgyam, a
régi, nagy Rém: a teljes anyagot
előre a fejembe verte, hogy
amit egy éve a bátyám, Zoli,
tanult, énvelem kérdeztette ki:
s hogy így az amo, amas rám ragadt,
a nem is sejtett, kész tudás miatt,
amely most persze hamar kiderűlt,
mindjárt egy kis becsület vett körűl.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]