91.

Kálmán bácsi

Kálmán bácsi, körszakállas magyar,
a nagybátyám. Négy gyerek, víg ricsaj
táncolta körűl. Süketnéma volt,
verset írt, és gyalog zarándokolt
Kossuthoz, Turinba. Szegényesen
éltek, de majdnem vadregényesen,
ő s a családja. Torka, nyelve nagy
kövekként tördelte a szavakat,
s mi ujjal a semmibe írtuk a
válaszunkat neki, vagy, este, ha
már sötét volt, a tenyerébe, és
bőrének szeme-esze, furcsa ész,
látta a láthatatlan betüket.
Bohém lélek, szerették, szeretett.
Nyomdász volt, s kertész. Csak magyar ruhát
hordott. Százszor tönkrement s talpra állt.
Homloka fény, szeme arany mosoly:
szerettem náluk lenni, mint sehol.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]