Kálmán bácsi

Kálmán bácsi, körszakállas magyar, a nagybátyám. Négy gyerek, víg ricsaj táncolta körűl. Süketnéma volt, verset írt, és gyalog zarándokolt Kossuthoz, Turinba. Szegényesen éltek, de majdnem vadregényesen, ő s a családja. Torka, nyelve nagy kövekként tördelte a szavakat, s mi ujjal a semmibe írtuk a válaszunkat neki, vagy, este, ha már sötét volt, a tenyerébe, és bőrének szeme-esze, furcsa ész, látta a láthatatlan betüket. Bohém lélek, szerették, szeretett. Nyomdász volt, s kertész. Csak magyar ruhát hordott. Százszor tönkrement s talpra állt. Homloka fény, szeme arany mosoly: szerettem náluk lenni, mint sehol.