Dráma a tenger fenekén

Mégis ő vitt el, ez a nagymama vitt el először színházba. Csoda volt a sok plüs, a királyi terem, a nagy ragyogás. Ünnepélyesen viselkedtünk. Milyen kitüntetés, hogy én ilyen szépet láthatok, és hogy, ím, beavatnak valamibe, ami csak a nagyoké! Semmi se maradt bennem seb, tüske, fájdalom: boldog voltam… A páholyban nagyon szorultunk; én hátul álltam, s alig értettem a színészek szavait, de a Dráma a tenger fenekén, – ez volt a darab – a sok kép, a fény, a vízfüggönyön átködlő világ úgy megbűvölt, hogy szemem-szám elállt, s azóta is – negyven esztendeje? – köröttem ring a tenger feneke.