Csak egy kicsit is

Rettentő ébredés volt az a nap. Dugtam, lepleztem csalódásomat. Még rejtekezőbb lettem, csöndesebb, s megútáltam a meséskönyveket. Mese? Hát még mit, tán őrűlt vagyok?! Ami történt, úgy megvert, kínozott, hogy tűnt kincse helyett csak szégyenét éreztette velem a veszteség. Gyanakodva néztem mindenkire, az árnyékra is, hogy nem ugrat-e. Aztán valahogy az egész dolog elmerűlt, nagy időre… De ahogy zsibbadni kezdett szégyen s fájdalom, százszor tapasztaltam még magamon, hogy, jaj, lusta a kiábrándulás, de fürge és ravasz az öncsalás: Úristen, mennyit gyötrődik, amíg, csak egy kicsit is, változik a szív!