A borzasztó szégyen

Aztán borzasztón szégyeltem magam. Ég s föld kiürűlt, és vigasztalan józanság töltött el és fájdalom. Mintha kő ütött volna homlokon, úgy ébredtem… Órás és ékszerész: hát ennyi volt csak, ennyi az egész? Százszor elolvastam a betüket, jártam fel-alá, minden üzletet megnéztem, táblát: hátha… De sehol semmi különös!… Világ s élet oly szomorú lett: rettenetes pofont adott az az I, s fölötte a pont, ami hiányzott a szó közepén. Egyszerre fáradt lettem és szegény, és nagyon megijedtem: – Istenem, milyen könnyű tévedni!… Debrecen kicsúfolt!… Testem-lelkem zokogott: Mért hagytuk el Balassagyarmatot?!