Zoltán bátyám

Zoltán bátyámat Szabó nagymama magához vette. Első unoka, ő volt kedvence a papi, apai rokonságnak, szebb, tisztább, finomabb, simább, vagy legalább uriasabb s nem oly sírós, tedd-ide-tedd-oda mackó, mint én: biztos a modora és mindig fehérek a kezei. Gyarmaton ritka vendég, ő beszélt először Debrecenről, ahol élt, és engemet csak ijesztett, hogy oly sok mindent tud, hogy tréfás és komoly szavakat kever, és hogy könnyedén megold dolgokat, amelyekre én csak nézek, borjú az új kapura… Borzongtam is hát, amikor apa emlegetni kezdte, mennyi közünk van Debrecenhez! és hogy: költözünk!