Szapáry Péter

Nagyon megfogott, rettenetesen, egy kép egy piros irkafödelen, Szapáry Péter. A szöveg, belül, elmesélte, mily istentelenűl bánt a vitéz gróffal a gaz török: igába fogta és ökör helyett vele szántatott. Így bukhat a hős? És nem váltják ki? A szerencse győz? Borzadva néztem a büszke rabot, irigyelve erejét, s a dacot, ahogy az ostort állta. Sebei húsomban égtek… Ha választani lehetett, mégis mindig azt a szép irkát vettem meg, a Szapáryét, azt a szörnyűt… És sírtam rajta, és szinte szent lett bennem a szenvedés; majd, mint aki készűl valamire, szótlanúl bámultam a semmibe.